Amikor 54 évesen elkezdtem festeni, nem gondoltam, hogy ez egy életreszóló szenvedély lesz. Akkor örültem, hogy az elkészült kép hasonlít a valóságoshoz. Ez is volt a cél, minél jobban megközelíteni a látványt, mint egy hétköznapi fotón. Idővel azonban többre vágytam, kifejezni valamit, ami másokat is megszólít érzelmileg. Megmutatni , hogy én milyennek látok, élek meg dolgokat. Embereket, tájképeket, csendéleteket, a várost festeni úgy jó, ha valami érvényeset mondok el róluk: valamit, ami én vagyok, ami a legbensőbb valómat villantja fel.  A Budai Rajziskola Grafikai és Festő szakképzésein tanultam, mestereim voltak Breznay András, Füzes Gergely, Lelkes Gergely, Fiók László és Utcai Dávid. 

Az emberi ábrázolás érdekel elsősorban. Mindig szerettem volna megörökíteni a saját életem eseményeit, pillanatait, szereplőit, de nem realista portéfestéssel, hanem elemeltebb formában, mely lehetőséget ad egy egyedi, bensőséges, humoros megközelítésre. Legújabb képeimen a kubisztikus festésmód, a geometrikus vonalak közé beillesztett látványelemek azt a célt szolgálják, hogy ne idealizáltan, túlcsordulóan szirupos módon ábrázoljam az élet örömeit, hanem humorral.